Azt hiszem, minden kezdő szülőnek megvan arról az elképzelése, hogyan szeretné csemetéjét felnevelni. Én magam is így vagyok ezzel. Vannak alapelveim (természetesen a férjemmel egyeztetve), és vannak gondolataim a kivitelezéssel kapcsolatban.
Amikor a férjem megkérdezte, mit tartok a legfontosabbnak, amire a kicsit megtanítanám, én azt válaszoltam, hogy a szeretetteljes, jó kapcsolatok kialakításának képességét. Meggyőződésem, hogy a boldogsághoz nem is kell ennél több. Jöhetnek ezután nehézségek, kudarcok, bajok, a tudat, hogy van kit szeretnem, és engem is szeretnek, mindennel felér.
Miért tartom fontosnak, hogy egy biokertészeti blogban erről írjak? Egy könyv címéről jutott eszembe: "Kertész legyen, ki boldogságra vágyik". Valóban. Az én tapasztalatom is az, hogy a kert feltölt, örömet, megújulást ad. A valódi boldogságot viszont nem a zöld növényektől vagy a madarak énekétől nyerjük. Annak forrása a szeretet, ami nem merül ki egy érzelemben, egy kis szeretgetésben. Folyamata, állandósága van. (Fiam épp most kért egy kis szeretgetést, és már folytatja is a tapasztalatszerzést.:))
Az Istennel és emberekkel való jó kapcsolatokon túl a második dolog a hasznos, értékes élet. A modern életvitel egyik átka a túlzott kényelem. Viszont úgy látom paradoxonra épülő kényelemről van szó, hiszen a felnőttek jó része agyondolgozza magát a kényelemért és a szórakozás lehetőségéért.
Viszont kevés gyerek végez rendszeresen korához és képességeihez mért munkát. Miközben az iskolák az egyre több tudást tűzik zászlajukra, társadalmunk egyre kevésbé nevel a szorgalmas, kitartó, hasznos tevékenységre.
Nem kell megijedni. Én is elvetem a gyermekek rabszolgaként való dolgoztatását, viszont támogatok minden törekvést, ami a gyerekek kétkezi munkára szoktatására irányul. Azt hiszem ennek első lépése, hogy nekünk szülőknek kell időt szánni már egészen kicsi koruktól a példamutatásra, és oktatásra. Ha egy szülő sosincs otthon, de hordja haza a rengeteg pénzt, a gyerek pedig mindenféle játékot megkap, amit a reklámokban vagy társainál lát, nem sok kedve lesz a munkához. Gondolatait állandóan a szórakozás tölti ki.
Persze bizonyos mértékig mindenki maga dönti el, milyen életet kíván élni. Mi a minél egyszerűbb, minél hasznosabb élet mellett döntöttünk. A kisfiúnk részt vesz minden tevékenységben (kivéve a blogírást:)), ami kitölti a napjainkat. Pl. berakja velem a mosnivalót, tereget, felmos, törölget, kenyeret dagaszt, "főz", rendet rak, sepreget, kiviszi a szemetet, az apjával barkácsol, fát vág, tüzet rak, autót mos stb.
Nyáron mindig velem volt a kertben. Gyomlált, kapált, gereblyézett, füvet nyírt, ismerkedett az állatokkal, növényekkel. Elismerem, ez sem könnyű: rengeteg türelmet, kitartást, odafigyelést és időt igényel. De semmiért nem adnám ezeket a hónapokat. Nem csak a kicsi fejlődik, hanem én is azáltal, ahogyan ő látja a világot.
Törekszünk a lelki élet ápolására. Sok meghitt órát töltünk együtt beszélgetéssel, énekkel, közös olvasással. Mielőtt összeházasodtunk, eldöntöttük, hogy nem lesz tévénk. Már mindketten tévén nőttünk fel, és beláttuk, hogy sokkal kevesebb haszna van, mint kára. Tudtuk, hogy kísértés lenne, ha befogadnánk a házunkba egy készüléket, és az szabadidőnket, amit értékesnek tartunk inkább egymásra "pazaroljuk". Nem bántuk meg. Már nem is férne bele a napi ritmusunkba a tévénézés. A gyermekünk pedig vidám, aktív gyerek, aki szintén megtanulta kitölteni az idejét.
Télen ugyan korlátozottak a lehetőségeink a kinti munkára (kivéve, ha sok hó esik), de minden nap kimegyünk egy-egy órára. Úgyhogy most a gyakorlatba is átültetve egészséges életre való törekvésünket, már le is szakadok a képernyőről, és indulunk. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése